04.rész

-          Jó reggelt édesem. Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? – jött be Deb a szobámba.

-          Én…én – dadogtam, mert a kezem iszonyatosan fájt. – csak rosszat álmodtam.

-          Semmi baj. Főzök egy jó meleg zöld teát. Majd szólok, ha kész van. – mosolygott, és kiment.

Kiszálltam az ágyból, és a telefonomhoz siettem. Azonnal tárcsáztam Justin számát.

-          Igen tessék, itt Justin. – szólt bele diplomatikusan.

-          Mi a franc ez a kezemen, mondja csak meg főnök úr! – egyből a lényegre térem.

-          Áhh.. jó reggelt Ms. Knight.

-          Ne szórakozz velem!

-          Próbáltam egy kicsit főnök beosztott kapcsolatot teremteni, de látom, te nem akarod. Milyen jelről beszélsz cica?!

-          A kezemen lévő J betű! Most azonnal tűntesd el!

-          Megjelöltelek édesem. Te már az enyém vagy. Szerinted nem tudom, hogy Félix meglátogatott?! Kicsit összemelegedtetek. Ezt nem hagyhatom.  

-          Állj! Mi az, hogy megjelöltél? Nem vagyok én tehén, hogy kedvedre jelölgess!

-          Nem tehén vagy, hanem kiválasztott.

Megszakadt. Kiválasztott? Én?

Hirtelen nagy pukkanást hallottam a konyhából. Kikiabáltam, de nem jött válasz. Ledobtam a telefonomat az ágyra, és kirohantam. Deb ott feküdt a földön. Fehér bőre még fehérebb lett, a kezében egy tea filter. Leguggoltam hozzá, hogy megnézzem lélegzik-e. Egy halvány kis jelét adja. Tárcsázni akartam a mentőket, de a fonalak süketek voltak. Persze, hogy most kell mindennek történnie. Ráraktam a kezemet a mellkasára, és sírtam.

-          Félix. – kiabáltam. – Kérlek, ha az őrangyalom vagy, most segíts! – könnyek jelentek meg a szemembe.

Nem láttam semmit, akkora fénysugár jelent meg előttem. De nem Félix volt, hanem egy másik angyal. A szárnyai fehérebbek voltak, mint az őrangyalomé, a haja pedig szőke. Gyönyörű sárgászöld szemei ragyogtak, ahogy kilépett a fényből.

-          Ki vagy te, és miért jöttél ide? – kérdeztem, ahogy a barátnőm mellkasán tartottam a kezem.

-          A nevem Soul. Én vagyok a halál angyala, és a…

-          Ne folytasd, kérlek – sütöttem le a szeme. – nem engedem, hogy elvidd. Nekem szükségem van még rá.

-          Ne félj Alex. Nem a barátnődhöz jöttem, hanem hozzád.

-          Hozzám? Miért pont hozzám? Meg fogok halni? – kicsit megijedtem.

-          Nem kedvesem. Tedd rá mind a két kezed a mellkasára, és gondold milyen jó vele lenni. – mosolygott. Már szóra akartam nyitni a számat, mikor belevágott. – Ne szólj, csak csináld, amit mondok!

Engedelmeskedtem az angyalnak. Belegondoltam, hogy mennyire szeretem, és mindenkinél fontosabb nekem. Ő volt az, aki felkarolt, annak ellenére is, hogy mennyire lent voltam. Ő állt mindig mellettem, bármilyen milyen bajban. Bármikor szükségem volt rá, ő jött, akármilyen koncertje is volt. Egy könnycsepp hullott le az arcomon, egyenesen a kezemre. A szemem csukva volt, de mégis éreztem, hogy valami felvillan. Azt hittem, hogy az angyal ment el, de amikor kinyitottam, még ott volt. Mellettem állt, és nézte mit csinálok. Egyszer csak a kezem elkezdett emelkedni, aztán le, és újra fel. Éreztem, ahogy Deb lélegzik, és újra megtelik a teste lélekkel. Hatalmasat sóhajtott, én pedig örömömben úgy megöleltem, hogy azt hittem az lesz az utolsó lélegzete.

-          Mit történt Soul? Ez hogy lehetséges? – kérdeztem, ahogy a barátnőm éledezett.

-          Majd idővel megtudod.

Azzal eltűnt.

Órákat töltöttem a kórház folyosóján, mire beengedtek Debhez. A testéből mindenhol csövek lógtak ki. A feje be volt kötve, a keze gipszben volt. Úgy aludt, mint egy kisangyal, viszont a test darabokra volt törve. Fogalmam sincs, hogyan lehetséges ez, hisz nem látszott rajta semmi, mikor ott feküdt előttem. Halottan.

-          Mi baj Alex? – jött a hátam mögül egy hang.

-          Félix – lassan megfordultam. – miért történt ez?

-          Sajnálom, nem mondhatok semmit. – ült le a székre, a gyönyörű szárnyait lassan behúzva.

-          Miért? Talán tiltja a kis angyaltörvényetek? – düh hallatszott a hangomon.

-          Állj le Alex! – emelte fel a hangját. – A barátnőd meg fog gyógyulni te általad.

-          Mi a franc van? – kezdem el kiabálni.

-          Ne kiabálj. Gyere, beszéljük meg ezt odakint. – azzal megfogta a derekam, és kirepültünk az ablakon.

A hatalmas város ott hevert alattam. Megfeszültek az izmaim, mikor lenéztem. Csak le ne ejtsen. Félek.

Nyugodj meg. Tudom, mit csinálok, és nem foglak leejteni.

-          Ezt mégis, hogyan csinálod?

Egyes angyalok képesek a gondolatban is beszélni. Ez egy különleges adottság.

-          De félelmetes. – lenéztem, és elkezdtem mocorogni.

Ha nem hagyod abba a mocorgást, meggondolom, hogy nem ejtelek e le.

-          Szemét!

Még a furcsábbnál is furcsábban viselkedik.

Öt perc repülés után, letett egy ház tetejére. Egy kicsit furcsálltam, hogy miért nem haza vitt inkább, de ha neki itt jó, akkor én nem szólok bele.

-          Itt már kiélheted ordítási mániádat, édesem.

-          Édesem? Eddig soha nem hívtál így.

-          Akkor, hogy szeretnéd, hogy szólítsalak?

-          Félix, mi van veled? – kezdtem hátrafele menni.

-          Megmutatom, milyen is vagyok valójában.

Odajött elém, és megfogta a karom. Erősen megszorította, és magához húzott. A szemében kéj lángja égett, és megcsókolt. Ahogy próbáltam kiszabadulni a szorítása alól, megláttam a szárnyában valami furát. Egy fekete tollat.