04.rész

-          Jó reggelt édesem. Hogy-hogy ilyen korán fent vagy? – jött be Deb a szobámba.

-          Én…én – dadogtam, mert a kezem iszonyatosan fájt. – csak rosszat álmodtam.

-          Semmi baj. Főzök egy jó meleg zöld teát. Majd szólok, ha kész van. – mosolygott, és kiment.

Kiszálltam az ágyból, és a telefonomhoz siettem. Azonnal tárcsáztam Justin számát.

-          Igen tessék, itt Justin. – szólt bele diplomatikusan.

-          Mi a franc ez a kezemen, mondja csak meg főnök úr! – egyből a lényegre térem.

-          Áhh.. jó reggelt Ms. Knight.

-          Ne szórakozz velem!

-          Próbáltam egy kicsit főnök beosztott kapcsolatot teremteni, de látom, te nem akarod. Milyen jelről beszélsz cica?!

-          A kezemen lévő J betű! Most azonnal tűntesd el!

-          Megjelöltelek édesem. Te már az enyém vagy. Szerinted nem tudom, hogy Félix meglátogatott?! Kicsit összemelegedtetek. Ezt nem hagyhatom.  

-          Állj! Mi az, hogy megjelöltél? Nem vagyok én tehén, hogy kedvedre jelölgess!

-          Nem tehén vagy, hanem kiválasztott.

Megszakadt. Kiválasztott? Én?

Hirtelen nagy pukkanást hallottam a konyhából. Kikiabáltam, de nem jött válasz. Ledobtam a telefonomat az ágyra, és kirohantam. Deb ott feküdt a földön. Fehér bőre még fehérebb lett, a kezében egy tea filter. Leguggoltam hozzá, hogy megnézzem lélegzik-e. Egy halvány kis jelét adja. Tárcsázni akartam a mentőket, de a fonalak süketek voltak. Persze, hogy most kell mindennek történnie. Ráraktam a kezemet a mellkasára, és sírtam.

-          Félix. – kiabáltam. – Kérlek, ha az őrangyalom vagy, most segíts! – könnyek jelentek meg a szemembe.

Nem láttam semmit, akkora fénysugár jelent meg előttem. De nem Félix volt, hanem egy másik angyal. A szárnyai fehérebbek voltak, mint az őrangyalomé, a haja pedig szőke. Gyönyörű sárgászöld szemei ragyogtak, ahogy kilépett a fényből.

-          Ki vagy te, és miért jöttél ide? – kérdeztem, ahogy a barátnőm mellkasán tartottam a kezem.

-          A nevem Soul. Én vagyok a halál angyala, és a…

-          Ne folytasd, kérlek – sütöttem le a szeme. – nem engedem, hogy elvidd. Nekem szükségem van még rá.

-          Ne félj Alex. Nem a barátnődhöz jöttem, hanem hozzád.

-          Hozzám? Miért pont hozzám? Meg fogok halni? – kicsit megijedtem.

-          Nem kedvesem. Tedd rá mind a két kezed a mellkasára, és gondold milyen jó vele lenni. – mosolygott. Már szóra akartam nyitni a számat, mikor belevágott. – Ne szólj, csak csináld, amit mondok!

Engedelmeskedtem az angyalnak. Belegondoltam, hogy mennyire szeretem, és mindenkinél fontosabb nekem. Ő volt az, aki felkarolt, annak ellenére is, hogy mennyire lent voltam. Ő állt mindig mellettem, bármilyen milyen bajban. Bármikor szükségem volt rá, ő jött, akármilyen koncertje is volt. Egy könnycsepp hullott le az arcomon, egyenesen a kezemre. A szemem csukva volt, de mégis éreztem, hogy valami felvillan. Azt hittem, hogy az angyal ment el, de amikor kinyitottam, még ott volt. Mellettem állt, és nézte mit csinálok. Egyszer csak a kezem elkezdett emelkedni, aztán le, és újra fel. Éreztem, ahogy Deb lélegzik, és újra megtelik a teste lélekkel. Hatalmasat sóhajtott, én pedig örömömben úgy megöleltem, hogy azt hittem az lesz az utolsó lélegzete.

-          Mit történt Soul? Ez hogy lehetséges? – kérdeztem, ahogy a barátnőm éledezett.

-          Majd idővel megtudod.

Azzal eltűnt.

Órákat töltöttem a kórház folyosóján, mire beengedtek Debhez. A testéből mindenhol csövek lógtak ki. A feje be volt kötve, a keze gipszben volt. Úgy aludt, mint egy kisangyal, viszont a test darabokra volt törve. Fogalmam sincs, hogyan lehetséges ez, hisz nem látszott rajta semmi, mikor ott feküdt előttem. Halottan.

-          Mi baj Alex? – jött a hátam mögül egy hang.

-          Félix – lassan megfordultam. – miért történt ez?

-          Sajnálom, nem mondhatok semmit. – ült le a székre, a gyönyörű szárnyait lassan behúzva.

-          Miért? Talán tiltja a kis angyaltörvényetek? – düh hallatszott a hangomon.

-          Állj le Alex! – emelte fel a hangját. – A barátnőd meg fog gyógyulni te általad.

-          Mi a franc van? – kezdem el kiabálni.

-          Ne kiabálj. Gyere, beszéljük meg ezt odakint. – azzal megfogta a derekam, és kirepültünk az ablakon.

A hatalmas város ott hevert alattam. Megfeszültek az izmaim, mikor lenéztem. Csak le ne ejtsen. Félek.

Nyugodj meg. Tudom, mit csinálok, és nem foglak leejteni.

-          Ezt mégis, hogyan csinálod?

Egyes angyalok képesek a gondolatban is beszélni. Ez egy különleges adottság.

-          De félelmetes. – lenéztem, és elkezdtem mocorogni.

Ha nem hagyod abba a mocorgást, meggondolom, hogy nem ejtelek e le.

-          Szemét!

Még a furcsábbnál is furcsábban viselkedik.

Öt perc repülés után, letett egy ház tetejére. Egy kicsit furcsálltam, hogy miért nem haza vitt inkább, de ha neki itt jó, akkor én nem szólok bele.

-          Itt már kiélheted ordítási mániádat, édesem.

-          Édesem? Eddig soha nem hívtál így.

-          Akkor, hogy szeretnéd, hogy szólítsalak?

-          Félix, mi van veled? – kezdtem hátrafele menni.

-          Megmutatom, milyen is vagyok valójában.

Odajött elém, és megfogta a karom. Erősen megszorította, és magához húzott. A szemében kéj lángja égett, és megcsókolt. Ahogy próbáltam kiszabadulni a szorítása alól, megláttam a szárnyában valami furát. Egy fekete tollat. 

3.rész

-          Eressz el, vagy a mennyek nevében…

-          Ne dumálj nekem ilyen cuccokkal. Tudom, mi folyik a menyben. Onnan száműztek ki. Most már jobb helyen vagyok. Mindent megtehetek, amit akarok, nem kell törvényekhez kötődnöm.

Nem bírtam nézni, hogy az az ember ott van fellógatva a plafonra. Legszívesebben felpofoztam volna a főnökömet, de a szívem azt súgta, hogy ne tegyem meg, mert még a végén baj lesz. Menj kislány! Nem lesz semmi bajod. Kell egy kis izgalom mára. Hallottam a belső hangom. Kire hallgassak? Már kaptam mára elég izgalmat azzal, hogy majdnem lefeküdtem a főnökömmel. Életem eddigi legrosszabb húzására készülök. Kiléptem az árnyakból, és kinyitottam a nagy szám.

-          Erezd el Justin!

-          Alex? – mondták egyszerre. – Mit keresel itt?

-          Nem tudom hogy jutottam ide, de engedd el! – fenyegettem, ha lehet ezt annak nevezni.

-          Alex tűnt el innen! – mondta a másik srác. – Nem lesz bajom! Magadat mentsd!

Nem hallgattam az angyalra. Elindultam a főnököm felé. Rám nézett, a szeme feketévé változott, én pedig nem tudtam mozogni. Alex most azonnal menj el innen! Kaptam az utasítást a fejemben. Annyira még tudtam uralkodni a testem felett, hogy ránézzek arra, aki a fejemben szólalt meg. Belenéztem gyönyörű aranybarna szemeibe, és…

Felébredtem. Körülnéztem a szobámban. Még kint sötét volt, csak a jelzőlámpát villogó fényét láttam. A takaróm és a párnám tiszta víz volt, ahogy én is. Folyt rólam a víz. Kiszálltam az ágyamból, és kimentem a fürdőbe. Deborah szobájában már nem égett a villany. Hál’ Istennek most már pihen egy kicsit. Megengedtem a csapot, és leöblítettem az arcom. Annyira jó érzés volt, ahogy a hideg víz hozzáér a meleg arcomhoz. Belenéztem a tükörbe. Egy bizonytalan lány nézett vissza rám. Pár órával ezelőtt ez a lány lépett be abba az irodába, ahol minden elkezdődött. Először a főnökömmel való kis ’játszma’, utána pedig szárnyai nőnek, és egy angyallal vagy mivel beszélget, hogy meg akar ölni.

Visszamentem a szobámba. Kinéztem az ablakon, és néztem a holdat. Gyönyörű telihold. A narancssárga fénye már szinte megbabonázott. Egy hullócsillag suhant el a látóteremben. Lehunytam a szemem, és kívántam. Bárcsak látnám újra azt az angyalt. Eltűnt. Pár pillanat volt az egész. Még egy kívánság, még egy valóra nem vált álom. Visszahúztam a függönyt. Mikor megfordultam egy nagy fényességet láttam meg az ajtómból. Azt hittem Deborah ébredt fel, de rájöttem, hogy még csak hajnali 3 óra van.

-          Kívánságod számára parancs Alex.- szólalt meg a fény.

-          Angyal? – kérdeztem, de tudtam, hogy hülye kérdés, hisz miért jönne ide egy angyal hozzám?

-          A Félixet jobban szeretem, de az angyal is jó. – kuncogott.

-          Te nem le voltál kötözve? Várjunk csak. Ez csak az agyam egyik játéka, mert már fáradt vagyok. Hát persze. – kaptam észbe.

Elindultam az ágyam felé. Persze hogy csak hallucinálok. Hogyan lehetne, hogy azaz angyal, aki az előbb az álmomban jelent meg, most itt lenne a szobámban. Kész röhej. Már meg akartam fogni a takarómat, akkor Félix – vagy nem tudom kicsoda – megfogta a derekam, és hátrébbhúzott. Beleestem a karjaiba, és a tekintetem találkozott az ő gyönyörű szép aranybarna szemeivel.

-          Ne haragudj. – segített fel, hogy újra a két lábamon tudjak állni.

-          Nem haragszom. – lehajtottam a fejem, mert egy kicsit – nagyon – elpirultam. – Akkor most mi van? Te tényleg igazi vagy?

-          Igen. Ezek szerint, mindent hallottál amit Justinnal beszélgettem. Mind igaz. De gyere üljünk le, mert elég hosszú lesz. – megfogta a kezem, és leültünk az ágyra.

Elmesélt nekem mindent. Justin azért jött a földre, hogy engem elvigyen az Úrához, azaz a pokolba. Azt is, hogy azért volt leláncolva, mert eleinte sikerült kivédenie a támadásait, de túljárt az észén, és sikerült csőbe húzni. De most ki tudott szabadulni, mert a látomásomban – az álmom – láttam őt, és kívántam egy hullócsillagnál. Mindegy egyes kívánságom valóra vált volna ő általa, de Justin mindig megakadályozta.

Annyira elbeszélgettük az időt, hogy már láttam a napnak a feltörekvő sugarait az égbolton. Mocorgást hallottam a szomszéd szobából. Deborah felébredt.

-          Jobb ha úgy teszel, mintha aludnál. A barátnőd nagyon félt. – felállt, megfogta a takarómat, és mikor lefeküdtem betakart vele. – Légy jó. – nyomott egy puszit a homlokomra.

-          Találkozunk még? – kérdeztem reménykedve.

-          Ha te akarod, akkor biztos.

Eltűnt. Nem voltam fáradt. Azt akartam, hogy itt legyen mellettem, hogy érezzem a meleg érintését a testemen. Uram Atyám mi történt velem? Beleszerettem egy angyalba, akit az álmomban láttam? Felkapcsolódott a villany a nappaliban. Hallottam, hogy nyílik az ajtón, így gyorsan behunytam a szemem. Magam előtt láttam Félix arcát. Fehéren ragyogott. Aztán hírtelen elsötétült minden. Justin arcát láttam meg, ahogy a szeme vöröslően csillogott. Kinyújtotta a karját felém, megérintette a kezem. Égetett az érintése. Fájdalmamban felsikítottam, és felültem az ágyban. Ránéztem a kezemre. Egy vörösen világító J betűt láttam meg rajta.

02.rész

Bocsánat, hogy eddig húztam, csak nem volt időm. 

Megtorpantam mikor megláttam. Csak pár órája váltunk el egymástól, és máris itt van. Mit akarhat?

-          Ne ijedjen meg. Csak jó híreket hoztam – mondta üzletiesen. -  Gratulálok. Maga az új titkárnőm.

-          Ööö…Köszönöm szépen Mr. Bieber. Nem hittem volna, hogy személyesen jön el.

-          Tegezzen nyugodtan.– egy mosoly jelent meg az arcán.

-          Rendben. Be szeretne jönni? – kérdeztem udvariasan, de egy nemleges választ vártam.

-          Persze, szívesen.

Arra számítottam, hogy sok a dolga, és nem jön be. Nem emlékszem, hogy hagytam a lakást, mikor eljöttem. Kupi van, vagy Deborah gondoskodott róla? Nagyon remélem, hogy az utóbbi teljesül. Behelyeztem a kulcsot a zárba, elfordítottam, kinyílt az ajtó, és nem az én lakásomba léptem be. Egy régimódi parasztházszerű házba csöppentem. Már megint? Hogy történhet ilyesmi? Nem volt bent senki, csak a rádió ment.

„A mai napon tartott szavazás eredményei azt mutatják, hogy a legesélyesebb a polgármesteri címre az Félix Morrell. A milliárdos földúr Justin nem elégszik meg a második hellyel, mindent megtesz, hogy letaszítsa a helyéről.”

Ez biztos, hogy csak egy kandi kamerás műsor. Biztos, hogy csak meg akarnak szívatni. Hátrafordultam, hogy lássam az új főnököm követett-e befelé. Mikor megláttam, megijedtem. Régi földműves ruha volt rajta, a fején egy kalap. Ugyan ez történt velem az étteremben is. Minden megváltozott körülöttem. Magamra néztem, de az én ruhám nem változott. Ugyan abban a kosztümben voltam, amiben elmentem az állásinterjúra. A konyhám egy kisebb kocsmává változott át. Igazából nem volt ott senki, csak olyan érzést keltett. Beléptem a hálószobám ajtaján, és egy gyönyörű rózsaszín puha ágy fogadott. Antik bútorokkal feldíszített palotának tűnt. Justin belépett utánam. Megfogta a vállam, és a fülembe súgta.

-          Alex ez gyönyörű.

Éreztem a meleg leheletét a nyakamon. Majd érzékien megcsókolta azt. Megfordított, és magához húzott. A testünk most már összeért, mintha egy ember lennénk. Közelebb hajolt hozzám, és belenéztem sötét szemeibe. Titokzatosság sugárzott belőlük, az én szívem meg egyre hevesebben vert. Akárhogy is akartam elhúzódni tőle, de tudtam, vagy nem tehettem. Magához láncot a gondolatával. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az ajka az enyémen van, és heves táncot járt a nyelvünk.  Egyik pillanatról a másikra megváltozott a lékkör. Az előbb még nyugodt békés, most meg izzik a levegő, és szikrák repdesnek. Megfogta a derekam, és felvett az ölébe. Én átkaroltam a derekát a lábammal, de még mindig nem hagytuk abba a csókolózást. Aztán már az ágyon voltunk. A keze egyre feljebb csúszott a combomon, már lassan az érzékeny pontomnál járt, mikor hallottam, hogy az ajtó csapódott.

Deborah lépett be a hálószobám ajtaján. Már minden a modern időkre változott vissza. Hallottam az órám tiktakolását, az autók zaját az utakon. Justin ott ült az ágyam szélén, és valamilyen papírokat rendezgetett. Az előbb még az ágyon voltunk, és majdnem. Hogy lehetséges ez az egész? Kezdtem kiborulni.

-          Minden rendben van Lex? Fáradtnak és kimerültnek tűnsz – rátette a kezét a homlokomra – Jesszus barátnőm. Te tűz forró vagy – riadt meg. Ledobta a cuccait a földre, és kiment egy lázmérőért.

Hogy mondhattam volna el neki, hogy az előbb a vadnyugatra emlékeztető mondón volt berendezve az egész ház, és a főnökömmel majdnem lefeküdtem, csak te megzavartál. Ránéztem Justinra, ő pedig egy enyhe gonosz félmosolyt eresztett felém. Ezek szerint ő tudja mi történt az előbb. Sietve rontott be az ajtómon, és a számba rakta a lázmérőt.

-          Mit keresel itt Justin? – nézett rá mérgesen, de mégis ijedten.

-          Csak jöttem aláíratni a papírokat Ms. Knight-tal. De már éppen indulni készültem. – felállt a székről, és kifelé indult – Akkor üdvözöljük a cégnél Alex. Szép estét. Holnap várom reggel nyolcra az irodámban. Viszlát.

Kilépett a lakás ajtaján, és pont akkor jelzett a lázmérő is. 38°C. Mi az Isten? Lázas vagyok? Ennyire kimelegedtem volna a kis „játékunkban”? Mint féltő legjobb barátnő, rögtön hozta a nagy meleg takarót, és rám parancsolt, hogy ne merjek felkelni ma. Átöltöztem pizsamába, ami annyit tesz ki, hogy egy francia bugyi és egy atléta, és befeküdtem a jó meleg takaró alá. Legszívesebben most kitörölném az elmém azon részét, ami most történt. Bekapcsoltam a tévét, a hírek mentek. Na, nézzük mi is történt a mai nap. Rablások, bűnözések. A szokásos. De viszont egy valamire felfigyeltem.

„Egy házaspár éppen a szeretteiket látogatta a temetőben, mikor egy nagy szárnycsapásra lettek figyelmesek. Arra gondoltak, hogy egy nagy madár lehetett, de ez annál nagyobb volt. Le is fényképezték ezt különös valamit. A képen csak egy fehér szárny látható. Vajon mi lehet ez? Elleptek minket az UFÓk?”

Mindig túlspirázzák ezeket a híreket. Ufók? Én ezen csak röhögni tudok. Elnyomott az álom az ufók hallatán.

Egy nagy szobában ébredtem fel. Semmi nem volt benne, csak egy ajtó. Odamentem, de nem nyílt ki. Körbenéztem, és megláttam egy gyertyát a sarokban. Meggyújtottam. Körüljártam a szobát. Üresség csak úgy kongott benne. Aztán meghallottam két ember beszélgetését. Odafordítottam a gyertyát, hogy ki tudjak venni valamit. Egy szárnyas ember, angyal, volt felkötve a plafonra. Rávilágítottam az arcára, de nem nyitotta ki a szemét. Visszajött a másik, én gyorsan „elbújtam”. Kihallgattam a beszélgetésüket.

-          Még mindig nem akarsz innen elmenni Félix? – kérdezte a másik ember. Várjunk csak. Félix? Ezt a nevet hallottam a látomásomban, vagy miben, a rádióban. Biztos csak véletlen.

-          Meg foglak állítani, hogy megöld. Én vagyok az őrangyala.

-          Jaj, mennyire féltik odafent az embereket. Az én Uramnak kell ez a lány.

-          Nem hiszem, hogy egy ilyen emberben bízni tudna. Nem régóta ismerem, de azt már megtanultam, hogy sok idő kell neki, hogy kiismerje az embereket.

-          Nálam dolgozik. Már csak idő kérdése, mikor fog benne bízni. Én kivárom, addig te meg itt maradsz.

Mi van?