02.rész

Bocsánat, hogy eddig húztam, csak nem volt időm. 

Megtorpantam mikor megláttam. Csak pár órája váltunk el egymástól, és máris itt van. Mit akarhat?

-          Ne ijedjen meg. Csak jó híreket hoztam – mondta üzletiesen. -  Gratulálok. Maga az új titkárnőm.

-          Ööö…Köszönöm szépen Mr. Bieber. Nem hittem volna, hogy személyesen jön el.

-          Tegezzen nyugodtan.– egy mosoly jelent meg az arcán.

-          Rendben. Be szeretne jönni? – kérdeztem udvariasan, de egy nemleges választ vártam.

-          Persze, szívesen.

Arra számítottam, hogy sok a dolga, és nem jön be. Nem emlékszem, hogy hagytam a lakást, mikor eljöttem. Kupi van, vagy Deborah gondoskodott róla? Nagyon remélem, hogy az utóbbi teljesül. Behelyeztem a kulcsot a zárba, elfordítottam, kinyílt az ajtó, és nem az én lakásomba léptem be. Egy régimódi parasztházszerű házba csöppentem. Már megint? Hogy történhet ilyesmi? Nem volt bent senki, csak a rádió ment.

„A mai napon tartott szavazás eredményei azt mutatják, hogy a legesélyesebb a polgármesteri címre az Félix Morrell. A milliárdos földúr Justin nem elégszik meg a második hellyel, mindent megtesz, hogy letaszítsa a helyéről.”

Ez biztos, hogy csak egy kandi kamerás műsor. Biztos, hogy csak meg akarnak szívatni. Hátrafordultam, hogy lássam az új főnököm követett-e befelé. Mikor megláttam, megijedtem. Régi földműves ruha volt rajta, a fején egy kalap. Ugyan ez történt velem az étteremben is. Minden megváltozott körülöttem. Magamra néztem, de az én ruhám nem változott. Ugyan abban a kosztümben voltam, amiben elmentem az állásinterjúra. A konyhám egy kisebb kocsmává változott át. Igazából nem volt ott senki, csak olyan érzést keltett. Beléptem a hálószobám ajtaján, és egy gyönyörű rózsaszín puha ágy fogadott. Antik bútorokkal feldíszített palotának tűnt. Justin belépett utánam. Megfogta a vállam, és a fülembe súgta.

-          Alex ez gyönyörű.

Éreztem a meleg leheletét a nyakamon. Majd érzékien megcsókolta azt. Megfordított, és magához húzott. A testünk most már összeért, mintha egy ember lennénk. Közelebb hajolt hozzám, és belenéztem sötét szemeibe. Titokzatosság sugárzott belőlük, az én szívem meg egyre hevesebben vert. Akárhogy is akartam elhúzódni tőle, de tudtam, vagy nem tehettem. Magához láncot a gondolatával. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az ajka az enyémen van, és heves táncot járt a nyelvünk.  Egyik pillanatról a másikra megváltozott a lékkör. Az előbb még nyugodt békés, most meg izzik a levegő, és szikrák repdesnek. Megfogta a derekam, és felvett az ölébe. Én átkaroltam a derekát a lábammal, de még mindig nem hagytuk abba a csókolózást. Aztán már az ágyon voltunk. A keze egyre feljebb csúszott a combomon, már lassan az érzékeny pontomnál járt, mikor hallottam, hogy az ajtó csapódott.

Deborah lépett be a hálószobám ajtaján. Már minden a modern időkre változott vissza. Hallottam az órám tiktakolását, az autók zaját az utakon. Justin ott ült az ágyam szélén, és valamilyen papírokat rendezgetett. Az előbb még az ágyon voltunk, és majdnem. Hogy lehetséges ez az egész? Kezdtem kiborulni.

-          Minden rendben van Lex? Fáradtnak és kimerültnek tűnsz – rátette a kezét a homlokomra – Jesszus barátnőm. Te tűz forró vagy – riadt meg. Ledobta a cuccait a földre, és kiment egy lázmérőért.

Hogy mondhattam volna el neki, hogy az előbb a vadnyugatra emlékeztető mondón volt berendezve az egész ház, és a főnökömmel majdnem lefeküdtem, csak te megzavartál. Ránéztem Justinra, ő pedig egy enyhe gonosz félmosolyt eresztett felém. Ezek szerint ő tudja mi történt az előbb. Sietve rontott be az ajtómon, és a számba rakta a lázmérőt.

-          Mit keresel itt Justin? – nézett rá mérgesen, de mégis ijedten.

-          Csak jöttem aláíratni a papírokat Ms. Knight-tal. De már éppen indulni készültem. – felállt a székről, és kifelé indult – Akkor üdvözöljük a cégnél Alex. Szép estét. Holnap várom reggel nyolcra az irodámban. Viszlát.

Kilépett a lakás ajtaján, és pont akkor jelzett a lázmérő is. 38°C. Mi az Isten? Lázas vagyok? Ennyire kimelegedtem volna a kis „játékunkban”? Mint féltő legjobb barátnő, rögtön hozta a nagy meleg takarót, és rám parancsolt, hogy ne merjek felkelni ma. Átöltöztem pizsamába, ami annyit tesz ki, hogy egy francia bugyi és egy atléta, és befeküdtem a jó meleg takaró alá. Legszívesebben most kitörölném az elmém azon részét, ami most történt. Bekapcsoltam a tévét, a hírek mentek. Na, nézzük mi is történt a mai nap. Rablások, bűnözések. A szokásos. De viszont egy valamire felfigyeltem.

„Egy házaspár éppen a szeretteiket látogatta a temetőben, mikor egy nagy szárnycsapásra lettek figyelmesek. Arra gondoltak, hogy egy nagy madár lehetett, de ez annál nagyobb volt. Le is fényképezték ezt különös valamit. A képen csak egy fehér szárny látható. Vajon mi lehet ez? Elleptek minket az UFÓk?”

Mindig túlspirázzák ezeket a híreket. Ufók? Én ezen csak röhögni tudok. Elnyomott az álom az ufók hallatán.

Egy nagy szobában ébredtem fel. Semmi nem volt benne, csak egy ajtó. Odamentem, de nem nyílt ki. Körbenéztem, és megláttam egy gyertyát a sarokban. Meggyújtottam. Körüljártam a szobát. Üresség csak úgy kongott benne. Aztán meghallottam két ember beszélgetését. Odafordítottam a gyertyát, hogy ki tudjak venni valamit. Egy szárnyas ember, angyal, volt felkötve a plafonra. Rávilágítottam az arcára, de nem nyitotta ki a szemét. Visszajött a másik, én gyorsan „elbújtam”. Kihallgattam a beszélgetésüket.

-          Még mindig nem akarsz innen elmenni Félix? – kérdezte a másik ember. Várjunk csak. Félix? Ezt a nevet hallottam a látomásomban, vagy miben, a rádióban. Biztos csak véletlen.

-          Meg foglak állítani, hogy megöld. Én vagyok az őrangyala.

-          Jaj, mennyire féltik odafent az embereket. Az én Uramnak kell ez a lány.

-          Nem hiszem, hogy egy ilyen emberben bízni tudna. Nem régóta ismerem, de azt már megtanultam, hogy sok idő kell neki, hogy kiismerje az embereket.

-          Nálam dolgozik. Már csak idő kérdése, mikor fog benne bízni. Én kivárom, addig te meg itt maradsz.

Mi van?