2014. augusztus 12., kedd

01.rész

Megérkezett az első rész. Jó olvasást.
És felkerült az oldal trailere amit ITT
tudok megnézni.




Remegő gyomorral léptem be az irodaházba. Tudtam, hogy nem lesz könnyű ide bekerülni, de reménykedtem benne, hogy Deborah most sem hagy cserben. Megfogtam az ajtónak a kilincsét. Belépve hatalmas fényáradat fogadott. Mindenhol kristályok, amin a napnak a sugarai megtörtek. Olyan volt, mintha a mennyországba kerültem volna. Pár másodperccel később a gyönyörű fényjátékot egy szőke hajú titkárnő fedte el. Szürke ruhája alakjához volt szabva, az ajkán erős vörös rúzs díszelgett.
-          Magam Alexandra Knight? – kérdezte, miközben a tablejét nézte.
-          Igen én lennék – válaszoltam, és próbáltam, hogy ne hallatszódjon a hangomon a félelem.
-          Akkor jöjjön velem. Mr. Bieber már várja önt.
Követtem, majd egy nagy szobába léptünk be. A falon vörös tapéta volt, a sokkal kevesebb fény szűrődött be az ablakokon lévő redőny miatt. Nem láttam jól a főnök arcát, de azt kivettem az árnyékokból, hogy férfias.
-          Üljön le Alexandra – mutatott a székre. – Amanda elmehetsz köszönöm – azzal a titkárnő kiment az ajtón.
Idegesen ültem a székben, míg az önéletrajzomat nézegette. Azt tudom, hogy Deborah beszélt már rólam, de nem hiszem, hogy ez valamilyen előnyhöz tudna jutatni. Lapozgatta, és dörzsölte az állát. Ez már nem jó jel. Lerakta az aktám az asztalára, a kezén a nyakára rakta és várt. Már percek teltek el, úgy hogy nem szólt semmit, kénytelen voltam én.
-          Mit gondol?
-          Érdekes – egy félmosolyt láttam az arcán. – Nagyon érdekes.
-          Hogy érti? – kezdtem pánikba esni.
-          Deborah nem mondta, hogy ennyire képzett.
-          Igazából otthon vagyok ebben a témában. Az édesanyám is ebben utazott – kezdtem felengedni.
-          Igazán? Ezek szerint van tapasztalata.
-          Ezt mondtam két perccel ezelőtt – véletlenül kicsúszott a számon.
A homályban nem láttam jól, de mintha vigyorgott volna.
-          Majd értesítjük, az eredményről.
Azt hittem, már itt megmondják, hogy alkalmas vagyok-e a munkára vagy sem. Így most izgulhatok, még meg nem jön. Felálltam a székből és kimentem az ajtón. Egyből elővettem a telefonom, hogy felhívjam Deborah-t. Tudtam, hogy koncertje van, így nem számítottam rá, hogy fel fogja venni. Kicsöng. Az üzenetrögzítője kapcsolt be. Megüzentem neki, hogyha ráér sürgősen hívjon fel.
Kiléptem a napsütötte New York utcáira. Meleg volt, de egy kis szellő hűsítette a levegőt. A madarak szépen csicseregtek, csak az autó zaja zavarta meg az éneket. Nem szerettem a tömegközlekedést, gyalog természetkímélőbb és egészségesebb. Mielőtt azt hinnétek, hogy hippi vagyok, nem, csak szeretem a természetet. Kiskoromban egy erdő mellett nőttem fel, és mindig sajnáltam a fákat, meg az erdőben élő állatokat, mikor jöttek a nagy gépek és pusztítottak. Nem laktam messze az irodaháztól. Útközben megálltam a kedvenc helyemen bekapni valamit. Ahogy beléptem az ajtón, valami megváltozott odabent. Olyan ’70-es évekbeli lett a bútor, és a benne lévő embereken a ruha is. Észrevettem egy embert a pultnál, hogy beszélget valakivel. Odamentem, hogy halljam, miről beszélgetnek.
-          Minden el van intézve? – kérdezte a barna hajú.
-          Én nem veszek részt ilyen játékokban. Én nem ilyen feladattal jöttem ide…
Mintha valaki hátulról meglökött volna, és visszakerültem ebbe a világba. Mi volt ez? És hogy kerültem én oda? Elment az étvágyam, ezért inkább csak egy jegyes teát kértem. Megrázott az elmúlt pár perc. Összezavarodott bennem minden. Aztán hírtelen megcsörrent a telefonom. A kijelzőén megláttam a barátnőm képét.
-          Drágám, sajnálom, hogy nem vettem fel. Mesélj mi volt?
-          Semmi baj, elhiszem, hogy sok a dolgod. Nagyon fura az az ember. Az egyik pillanatban komor az arckifejezése, a másikban pedig flörtölő pillantásokat vet felém. Milyen céghez ajánlottál te be?
-          Ez egy menő cég, de ugye nem szóltál be neki?
-          Hát…mondjuk úgy hogy majdnem, de türtőztettem magam.
-          Szerencséd van. Mit mondtak felvesz?
-          „Majd értesítjük.” – próbáltam utánozni a hangját.
-          Te hülye vagy – röhögött a telefonba. – De mennem kell, majd este találkozunk szívi. Puszi a pocidra.
-          Neked is.
És megint egyedül maradtam. Vagyis majdnem. Megláttam egy srácot, aki éppen akkor lépet be az étterembe.  Leült mellém, és rendelt egy kávét. Rám nézett, végigmért. Mintha láttam volna őt. Pár perc, mikor beléptem ide. De az nem lehet. Ha ő lenne az, akkor, már olyan negyvenes éveiben kellene, hogy járjon. Hisz még csak húsznak néz ki. Elfordítottam a fejem, hogy ne tűnjön úgy, hogy bámulom.
Felálltam, kifizettem a jeges teát, és hazafelé vettem az irányt. Futva léptem be a panelház ajtaján. Mikor beértem lelassítottam, mert már nem volt üldözési mániám. Lehívtam a liftet, és felmentem a nyolcadikra. Keresgéltem a táskámba a kulcsomat, és ahogy odaértem az ajtóhoz megláttam Justint az ajtóm melletti falhoz támaszkodva. 


2 megjegyzés:

  1. Ez rettenetesen jó :3 Egyedi, érdekes, figyelemfelkeltő, és még sorolhatnám *-* A főnök a halál :$ Ez olyan wááá :DD És a karakterválasztás is mesteri :D Köszönöm ezt a történetet az emberiség nevében :*

    VálaszTörlés
  2. Igaza van az előttem szólónak..!!:) Ez valami halálian briliánsra siekeredett!!:) <3 *-*

    VálaszTörlés